Játssz, akár egy kisgyerek!
- napi pár perc önmagadért –
Mindannyiunk életében akadnak kisebb-nagyobb nehézségek. Mit szólnánk azonban ahhoz, ha valaki azt mondaná, hogy létezik egy gyakorlat, melynek segítségével apránként minden megoldódhat? Érdekes lenne igaz?
A helyzet az, hogy van egy módszer, ami segíthet. A segítőtárs egy rongybaba, egy egyszerű játéknak tűnő tárgy. Valójában azonban sokkal több annál, mi tesszük azzá. Na, de kezdjük az elején, amivel foglalkozom az a spirituális baba készítés.
Babaaa ? Ráadásul SPIRITUÁLIS? Az meg mi a szösz?
A spirituális baba, én legalábbis így neveztem el (,de hívhatnám akár terápiás babának, vagy kicsi-én babának is) önmagunk kiskori manifesztációja, legbelsőbb gyermeki énünk megtestesítője, aki igazán nagy segítség lehet lelki EGÉSZségünk felépítésében, visszaszerzésében, vagy akár annak szinten tartásában is.
Ez elsőre különösen hangozhat, hisz azt mondhatnánk, hogy a felnőtteknek nincs szükségük játékokra, hiszen felnőttek, nem gyerekek többé. Lehetnek azonban helyzetek, amikor rajta is kapjuk magunkat esetleg, hogy úgy viselkedünk, úgy reagálunk egy-egy helyzetre, mint például egy 5 éves kisgyerek. Megtörténhet, mert mindannyiunkban lakik egy talán rég elfeledett gyermek. Nekem például bizonyos helyzetek éppen az óvodás kori dacos énemet hívják életre és gyakran csak utólag kapok észbe, hogy felnőtt önmagamnak nyoma sem volt, de addigra már rég örök haragot esküdtem hisztériám gyanútlan kiváltójának, pedig valójában nem is vele volt bajom. Véletlen volna?
Ahogy sérelmek értek minket, elzártuk magunkban őket, nem tudtunk velük mit kezdeni gyermekként és így megmaradt bennünk ez a sértett kisgyermeki én, akinek sok-sok figyelemre és törődésre lenne szüksége. Ha szerencsés, akkor gyermekként megkapta a szüleitől, azonban mára már részben felnőtté vált, már nem elég a szülői szeretet, ha egyáltalán van, csakis mi tudjuk pótolni saját magunk hiányérzeteit.
Nem is beszélve azokról, akik talán kevesebbet, vagy semmit sem kaptak otthon a létfontos érzésekből. Esetleg máig a külvilágból várják, hogy kellően szeressék őket, figyeljenek rájuk. Nagyon sokan vagyunk így. Legtöbbször azt tapasztaljuk, hogy nem szeretnek minket eléggé, hogy nem is figyelnek ránk, meg sem értenek minket. Így viselkednek velünk, mert mi magunk vagyunk ilyen viszonyban magunkkal.
Ha tudunk figyelmet szentelni önmagunknak, varázsütésre tapasztalhatjuk, hogy a körülöttünk levő emberek is egyre inkább tudnak ránk figyelni. Azt sugározzák majd vissza, amit magunknak adtunk, mert valóban tükör-országban élünk, életünk szereplői mindig hűen tükrözik a saját viszonyunkat önmagunkhoz.
Tehát, a nehézségek az életedben, amik a kapcsolatodban, családodban, karrieredben, vagy más területeken előkerülnek, mind-mind kapcsolatban lehetnek ezzel az elfelejtett kisgyerekkel. Saját tapasztalatom pedig az, hogy sokkal könnyebb kapcsolatba kerülni vele, ha valamilyen fizikai formát tudunk neki adni és ebben segít a spirituális baba. Van olyan babatulajdonos, aki elsőre borzasztó szomorúnak találta a babáját, csodálkozott is rajta, hogy miért csináltam neki ennyire szomorú babát. Ennek ellenére elkezdett foglalkozni vele és napokon belül tapasztalta, hogy a baba egyre kevésbé szomorú. Akkor értette meg, hogy valójában nem a baba arckifejezése volt szomorú, hanem a belőle rávetülő érzések tették azzá, ekkor mesélte el nekem ezt a történetet.
Ahaaa, szóval, ha van egy ilyen babám varázsütésre boldog leszek? Mit tegyek vele abban a pár percben? Mert nincs ám sok időm, előre szólok!
A baba használata nagyon egyszerűnek, kicsit esetleg mókásnak is tűnhet, viszont, ha komolyan vesszük nehéznek is bizonyulhat. Vegyük kézbe, ringassuk, beszéljünk hozzá, próbáljunk rájönni mit érez, nyugtassuk meg, ha nyugtalan, vigasztaljuk, ha szomorú, derítsük ki mi az oka az ő kellemetlen érzéseinek. Mesélhetünk is neki azokról a dolgokról, amik foglalkoztatnak, amik velünk, körülöttünk történnek, akár életünk egész történetét elmesélhetjük neki , ő biztos, hogy türelmesen hallgat majd. Különös lehet, hogy beszéljünk egy babához, de nagy segítség, hogy valóban képesek legyünk önmagunkra figyelni, észrevenni a szükségleteinket, a vágyainkat, a félelmeinket. Végre kendőzetlenül, teljesen őszintén kibeszélhetjük magunkból az összes gondolatunkat. Ha nevetnünk kell a dolgon, az se baj, bármikor lehet, csak ennek ellenére folytassuk a gyakorlatot, rövid időn belül érezhető lesz a hatása.
Amikor a légzésterapeuta barátnőm R. Kata javasolta nekem ezt a gyakorlatot (amiért azóta is rendkívül hálás vagyok neki) és elkezdtem csinálni a saját babámmal, aki mondanom sem kell, szintén elég szomorú volt eleinte, gyakran kérdeztem meg magamtól, hogy vajon teljesen normális vagyok-e, hogy egy rongybabához beszélek. Teltek a napok és egyre kevésbé volt lényeges ez a kérdés, méghozzá azért, mert sosem voltam még ennyire elégedett. Végre volt valaki, aki minden nap meghallgatta a számomra fontos történésekről szóló beszámolómat, elmondhattam bármit, akár olyasmiket is, amikről sosem mernék mások előtt beszélni és ez elképesztően felszabadító volt. Ráadásul nem csak meghallgattam saját magam, hanem meg is értettem, hisz nálam jobban senki sem értheti, hogy mit miért teszek. Vidámabb és sokkal-sokkal kiegyensúlyozottabb lettem már nagyon rövid idő alatt és azóta bátran állíthatom, hogy ez csupán a kezdete volt a folyamatnak.
Oké, oké és ez a beígért boldogság, a nagy bumm, az óriási változás, az pontosan mikor jön?
A legfontosabb, hogy észrevegyük, hogy már itt is van, mert amikor napi szinten foglalkozunk magunkkal akár csak pár percig, akkor, amit magunknak adunk, azt a környezetünk szinte rögtön visszatükrözi. Másképp állnak majd hozzánk az emberek és mi is hozzájuk. Egészen meglepő dolgok történhetnek, olyasmik, amikre nem is mertünk volna gondolni, olyasmik, amikről, már régen lemondtunk, a határ a csillagos ég, minden lehetséges, csak vegyük észre.
Velem is ez történt, egyszercsak feltűnt, hogy a családtagjaim egészen másképpen viselkednek velem, mint korábban. Megszokott volt már, hogy csak rövid ideig képesek rám figyelni, akkor is inkább csak a látszat kedvéért, nem igazán segítettek semmiben, ellenben én több dolgot is megtettem nekik, kihasználva is éreztem magam emiatt. Egyszercsak furcsa mód elkezdtek rám valóban figyelni, segítőkészek lettek, meghallgattak, méghozzá, úgy, mintha értenék is, hogy miről beszélek, fontossá vált számukra, hogy jól érezzem magam és ezt nem szavakkal mondták, hanem a tetteik alapján derült ki. Teljesen meg is zavarodtam, nem értettem mitől borult fel a dolgok megszokott rendje, aztán rájöttem, hogy mindezt annak a napi pár percnek köszönhetem, amit magamra szánok és ami valóban észrevétlenül megváltoztatta az önmagamhoz való viszonyomat. Nem a családom változott, én magam változtam.
És mit lehet tudni magukról a babákról?
Spirituális babáim az úgynevezett waldorf babák mintájára készülnek. A waldorf-pedagógia atyja Rudolf Steiner az 1900-as évek elején egy olyan ember-, elsősorban gyermekközpontú nevelést kívánt megvalósítani, amely tiszteletben tartja a gyermek testi és szellemi igényeit is. Épp ezért az eredeti waldorf babák teste egyszerű, arcuk jelképes. Textilből készülnek, gyapjú és a kellő súly elérése érdekében lencse, vagy köles töltettel. A kifejezéstelen arc a gyermek fantáziáját hagyja kibontakozni.
A spirituális babák ezzel szemben kifejező szemekkel és szájjal rendelkeznek. Ennek oka, hogy elsősorban felnőttek számára készülnek, céljuk pedig már nem a képzelet fejlesztése, mint a gyermekek esetében, hanem a lelki egészség helyreállítása. Felnőtt körökben pedig köztudomású, hogy a lélek tükre a szem, a száj pedig az érzelmek kifejezésére szolgál, ezért tartom fontosnak, hogy jól látható, kedves arckifejezése legyen a babáimnak.
És honnan szerezhetnék én is egy ilyet, ha úgy döntök, hogy nekem is spirituális baba kell?
Spirituális babát rendelésre készítek. Fontos hozzá egy haj- és szemszín és a ruházat színvilága. Minden baba személyre szabottan készül, ezért van mód az egyedi elképzelések megvalósítására is. Látogass el a www.eletmodszalon.hu oldalon található webshopba, ott meg is rendelheted saját spirituális babádat. Az aktualitásokat pedig a blog oldalamon követheted nyomon a babavarroda-katyi.blogspot.com címen.
Jó nézelődést és babázást kívánok!
Nagy Katalin
- Katyi –
70/557-4915
katalin.nagy@centrum.cz
2011. május 22.